Őrizetbe vették Ratko Mladic családjának két tagját
A szélsőséges nacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) egyik vezetője szerdán azt közölte, hogy a rendőrség őrizetbe vette a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic tábornok két rokonát.
Dátum: 2006-04-06 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:26.255955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség a Mladic-család tagjainak lakásában végez házkutatatást, és néhány órával korábban két távolabbi rokonát, Miroslav és Vuko Jedicet őrizetbe vette - közölte Natasa Jovanovic a parlamentben a Beta hírügynökség jelentése szerint. Natasa Jovanovics "undorítónak" nevezte a rendőrségi akciót és felszólította kollégáit, hagyják el az üléstermet. "Megkezdődött a Mladic-család elleni nyílt nyomásgyakorlás. Náci módszereket alkalmaznak" - közölte a párt egy másik vezetője, Milorad Mircic, aki ugyanakkor nem közölt részleteket a családtagok elleni rendőri fellépésről.
A szerb hatóságok egyelőre nem tudták a hírt megerősíteni. A szerb Blic napilap szerdai számában megjelent interjúban Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze reményét fejezte ki, hogy Mladicot rövidesen a hágai törvényszék elé állítják. A szökésben lévő Ratko Mladicot, a boszniai szerbek volt vezérkari főnökét népirtással vádolják a Szarajevó elleni, közel tízezer halálos áldozatot követelő ostromban, valamint a közel 8000 muzulmán életét kioltó srebrenicai népirtásban játszott szerepe miatt.
MTI - fidesz.hu