Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: Gyurcsány álszent hipokrita

Fontos dolog a kórházak tulajdoni helyzete, de még fontosabb, hogy kinél van az egészségbiztosításra szánt 1550 milliárd forint - mondta Pokorni Zoltán a köztelevízióban. A Fidesz alelnöke óvott a mostani kormánypártok által javasolt magánbiztosítós modelltől, az oktatásügyről pedig megállapította: Gyurcsány álszent módon viselkedik, Magyar Bálint pedig alkalmatlan.


Dátum: 2006-04-06 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:31.092777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Igazi kockázata van annak, hogy a kormánypártok szétszedhetik az egészségbiztosítót - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Nap-kelte szerdai műsorában. Pokorni elmondta, hogy a kórházak tulajdonjoga, vagyon helyzete fontos kérdés, de még fontosabb, hogy kinél van az az 1500 milliárd forintnyi pénz, amit ma egészségügyre befizetünk. Az alelnök kiemelte: a szocialisták és a szabad demokraták abban egyetértenek, hogy kell egy harmadik pillér a biztosítási rendszerben: szándékaik szerint a ma egységes szolidaritás-jellegű biztosítást megbontanák és egymással versengő magánbiztosítókat engednek rá a piacra.

A kérdés az - mondta el a politikus -, hogy meddig terjed a ma egységes szolidaritás. "És meddig jön be az életünkbe, mandulaműtétig, a szülésig, vagy pedig csak az egyágyas szobáig a magánbiztosító rendszer" - tette fel a kérdést. Pokorni Szlovákia példáját hozta fel, ahol egy-másfél évvel ezelőtt 25 magánbiztosító jött létre, ebből egy éven belül 19 csődbe ment. A jelenlegi kormánypártok azt mondják - hangsúlyozta Pokorni -, hogy a magánbiztosító-rendszer jobb, mert hatékonyabb. Az alelnök azt ajánlotta: vegye meg mindenki az egészségügyi közgazdasági szemlének a mostani számát, amelyben összehasonlították, hogy mennyit költ a maga működésére, menedzsmentre, adminisztrációs költségre a TB, az egységes állami egészségbiztosító: másfél százalékot, ugyanakkor a magánbiztosítók 15 százalékot költenek saját magukra, és e fölött még 26 százalékot piacszerzésre, összesen tehát 41 százalékot. Az 1500 milliárd forintnak a 41 százaléka menne önmagára a biztosítóra, azaz nem több lenne, nem hatékonyabb lenne a pénz felhasználása, hanem rosszabb - érvelt a politikus.

Arra a műsorvezetői megjegyzésre, hogy ez csak a szabaddemokraták elképzelése, nem a szocialistáké, Pokorni megjegyezte: "hányszor jártunk már úgy, hogy összeállnak a szocialisták meg a szabad demokraták, a szocialisták mondanak valami szépet, aztán kénytelenek a koalíciós alku miatt megegyezni az SZDSZ-szel". Erre példaként említette az oktatást, amelyben ugyanígy vezették be annak idején a tandíjat, vagy ugyanígy lett az ingyenes étkezésből, az ingyen tankönyvből rászorultság-elvű. "Szétteszik a kezüket, és azt mondják, hogy sajnos az SZDSZ akarja" - jelentette ki Pokorni. Éppen ezért semmilyen garanciát nem lát a Fidesz arra, hogy az egészségügy területén nem ugyanígy járnak-e el.

Túl kaotikus az oktatásügy

Pokorni Zoltán - utalva a szerda esti miniszterelnök-jelölti vitára -dicséretes dolognak tartja annak a felismerését, hogy Magyar Bálint nem jól vezette az oktatási tárcát. "Túl sok volt a botrány, túl sok volt a szőnyeg alá söpört korrupciós ügy. És túlságosan kaotikus ma az oktatásügy ahhoz, bárki azt mondhassa, hogy ez így jó".

A politikus álszent dolognak tartja, hogy miközben Gyurcsány Ferenc szeptember elején kijelentette, hogy ő azt szeretné, ha minden faluban lenne iskola, eközben bezártak 616 iskolát a négy év alatt, sőt, épp szeptember elsejétől lépett életbe az a költségvetési szabály, hogy a falusi gyerekek tízezer forinttal kevesebbet kapnak. "Erre a legfinomabb jelző, amit kénytelen vagyok használni, hogy álszent hipokrita, és a legdurvább, hogy nem mond igazat" - mondta Pokorni..

A szocialista párt ma úgy tesz, mintha most esett volna ide az égből, mintha négy éve nem ők kormányoznának - jelentette ki az alelnök, aki rámutatott: ha ma idejönne egy ausztrál választási megfigyelő és figyelné itt a beszélgetéseket meg a kampányt, azt kérdezné: " jó, jó, de hát ki volt kormányon négy évig".

Pokorni kiemelte: a 2002-es ötven százalékos béremelés már rég elolvadt. A politikus úgy látja, az akkori béremelés egyébként indokolt és lehetséges is volt, ám nem ment volna csődbe a költségvetés akkor, hogy ha ezzel párhuzamosan nem verik szét a Széchenyi tervet. "Félszárnyú repülő nem marad a levegőben" - mondta, utalva ezzel arra, hogy csak úgy lehet jóléti intézkedéseket hozni, ha ugyanakkor a kormány a másik oldalon a gazdaság dinamizálására is áldoz.

Pokorni kijelentette: az a növekedés is, amit ma Magyarország magáénak tudhat, az nagyrészt a gazdaságélénkítő Széchenyi tervnek köszönhető, s ha az nem lett volna, ma még tragikusabb állapotba lenne a magyar költségvetés.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek