Biztonsággal fogyasztható a magyar baromfi
Biztonságosan fogyaszthatók a fővárosi önkormányzat piacain és csarnokaiban árusított szárnyasok; a baromfihús tizenegyszeres ellenőrzés után kerül a vásárlók kosarába - hívta fel a figyelmet a főváros kereskedelmi és turisztikai bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2006-04-06 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:32.405114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nyugodt lelkiismerettel ki merjük jelenteni, hogy a fővárosi önkormányzat és a Lehel csarnok valamennyi piacán, csarnokában többszörösen átvizsgált, teljesen egészséges szárnyasokat árusítanak a kereskedők" - szögezte le Rusznák Imre, aki a Csarnok és Piac Igazgatóság (Csapi) bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján vett részt az újbudai Fehérvári úti piacon.
Közölte, azért tartották szükségesnek, hogy felhívják a figyelmet az egészséges baromfihúsokra, mert mint mondta, a negatív hírek mind a tenyésztőknek, mind a kereskedelemmel foglalkozóknak nagy veszteséget okoznak, ezért szeretnék a vásárlók bizalmát visszanyerni.
Arra biztatok mindenkit, hogy fogyasszanak nyugodtan a fővárosi önkormányzat és a Lehel csarnok kereskedői által forgalmazott termékekből - mondta, majd elsőként evett a helyszínen kisütött baromfihúsokból.
Nem a madárinfluenza ellen kell védeni az embereket, hanem a tévhitek káros hatásától. A magyar nagyüzemi baromfi fogyasztása biztonságos - szögezte le.
Mészáros János akadémikus a többi közt azt hangoztatta, hogy a madárinfluenzának semmi köze nincs az emberi influenzához, és a két vírus kereszteződését még sehol nem mutatták ki.
MTI - fidesz.hu