Gyurcsány Ferenc valós adatokat használjon!
Áder János csütörtöki sajtótájékoztatóján arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy tisztelje meg a választópolgárokat azzal, hogy valós adatokat használ a ma esti négypárti miniszterelnök-jelölti vitán.
Dátum: 2006-04-06 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:35.009018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áder János szerint Gyurcsány Ferenc a tegnapi vitában súlyos tárgyi tévedéseket vétett. "A tegnapi vitában erőszakosságával és agresszivitásával sem tudta elleplezni súlyos tárgyi tévedéseit. Én szeretnék segíteni abban, hogy a ma esti vitában alaposabban felkészüljön" - tette hozzá.
Munkahelyteremtés
Gyurcsány Ferenc a tegnapi vitában olyan állítást tett, mintha a foglalkoztatottak száma a mostani kormányzati ciklusban kedvezőbben alakult volna, és munkanélküliség helyzete jobb lenne. 1998 második negyedévében a KSH adatai szerint 3 millió 662 ezer foglalkoztatott volt, míg 2002 második negyedévében 3 millió 867 ezer, vagyis a polgári kormány 4 éve alatt 205 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküliségre vonatkozó adatai szerint a munkanélküliek száma 100 ezer fővel nőtt 2002 óta.
Családtámogatás
Gyurcsány Ferenc tegnap azt állította, hogy a gyermekek után járó adókedvezményt a nagycsaládosok csupán 40 %-a tudta igénybe venni. Áder János kijelentette, hogy ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mivel a nagycsaládosok több mint 2/3-a igénybe tudta venni az adókedvezményt, és az összes gyermeket nevelő család 85 %-a teljes mértékben élni tudott ezzel a lehetőséggel. 2005-ben egy három gyermeket nevelő család összesítve már 150 ezer forint havi jövedelemmel teljes egészében igénybe tudta venni a gyermekek után járó 3-szor 10 ezer forintos havi adókedvezményt. Medgyessy Péter a családtámogatásokkal kapcsolatban azt mondta 2002-ben, hogy "azok a kedvezmények, amiket ez a kormány (polgári kormány - szerk.) hozott a családi életben, azok a jogok, amiket a magyar honfitársaim szereztek ily módon számomra szentek és sérthetetlenek". Később megszüntették a gyermekek után járó adókedvezményt, a 13. havi családi pótlékot, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, a 13. havi gyermekvédelmi támogatást. Ezeket összevonva most egy jogcímen családi pótlékot adnak. "Mitől igazságos az a rendszer, ahol a milliárdos gyereke is ugyanakkora támogatást, családi pótlékot kap mint a munkanélküli gyermeke, miközben az önkormányzatok segélyezési lehetőségét is megszüntették?" - tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője.
Otthonteremtés
A tegnapi vitában a jelenlegi miniszterelnöknek az volt a problémája a Széchenyi Terv keretében kitalált otthonteremtési konstrukcióval, hogy az ingatlanspekulációra ad lehetőséget. Medgyessy Péter 2002-ben kijelentette: "a fiataloknak a lakáshitel az egy jó dolog, mi tovább fogjuk csinálni, és mi az amit még szeretnénk, hogy egy szélesebb kör számára biztosítsuk ezt a hitelt". Ezt mondták 2002-ben, most pedig ingatlanspekulációt emlegetnek. A Gazdaságkutató Intézet 2004-ben megjelent tanulmányából kiderül, hogy az ingatlanspekulációra vonatkozó vádak nem igazak. A polgári kormány által megteremtett hitelszerződések keretén belül 270 ezer család élt a kedvezményes kamatozású kölcsön lehetőségével, míg a jelenlegi kormány által elkészített Fészekrakó programban mindössze 23 ezren. Ha valaki most az OTP-ben ugyanolyan futamidőre ugyanolyan hitel akarna felvenni, mint a polgári kormány idején, annak a havi törlesztőrészlete 26 ezer forinttal több a jelenlegi konstrukcióban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az MSZP ugyan évi nyolcezer bérlakás megépítését ígérte 2002-ben, de sem a tavalyi, sem az idei költségvetésben nem fordítottak erre pénzt.
Államadósság
Az elmúlt 4 évben az MSZP-SZDSZ-kormány felvett közel 5 ezer milliárd forint hitelt, és több mint ezer milliárd forint értékben privatizált. "Hol van ez a temérdek pénz? Mire ment el?" - kérdezte Áder János. Gyurcsány Ferenc azt állítja, hogy nyugdíjemelésre, egészségügyre, autópályépítésre ment el ez a sok pénz. A Fidesz frakcióvezetője szerint ha összeadjuk ezeket a tételeket, még akkor is hiányzik a fölvett hiteleknek és a befolyó privatizációs bevételeknek fele. "Szeretnénk, ha erre egy részéletes és kimerítő választ adna ma este Gyurcsány Ferenc. Mire költötték el az 5 ezer milliárd forint hitelt, és az ezer milliárdnál is több privatizációs bevételt" - tette hozzá a politikus. Áder János azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy tisztelje meg a választópolgárokat azzal, hogy valós adatokat használ a ma esti vitán.
fidesz.hu