Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kertész Imre az első magyar Nobel-díjas író

A Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja közleményben köszönti az első magyar irodalmi Nobel-díjas írót a rangos kitüntetés odaítélése alkalmából, és törvényjavaslatot nyújt be a Nobel-díj adómentessé tételéről. Az elmúlt század a diktatúrák, a nemzeti szocialista és a szocialista diktatúrák az emberek kiszolgáltatottságának leghisztérikusabb korszaka volt. A történettudomány szerint több mint száz millió ember vált áldozattá, s talán másik ugyanennyi szenvedett el lelki vagy fizikai bántalmazást.


Dátum: 2002-10-11 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:44.751717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt közleménye

Kertész Imre Nobel-díjjal való kitüntetéséről

"A Sorstalanságot a magyar diktatúra kellős közepén írtam, (...) a 60-as, 70-es években, és ez bizony erősen meghatározta a könyv nyelvét is, konstrukcióját is, (...) ezért nem szerették a hivatalos emberek." - mondta a Nobel-díjas Kertész Imre. Az elmúlt század a diktatúrák, a nemzeti szocialista és a szocialista diktatúrák az emberek kiszolgáltatottságának leghisztérikusabb korszaka volt. A történettudomány szerint több mint száz millió ember vált áldozattá, s talán másik ugyanennyi szenvedett el lelki vagy fizikai bántalmazást.

Kertész Imre maga is szenvedő részese volt a borzalmaknak, s művészetében az önkénynek kiszolgáltatott ember életére, lelkére, gondolkodására gyakorolt hatásait mutatja be megrázó írói erővel.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt örömmel köszönti az első magyar irodalmi Nobel-díjas írót a rangos kitüntetés odaítélése alkalmából.

A magyar irodalom olyan óriásait mint Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, József Attila, Márai Sándor, Illyés Gyula, Füst Milán, Ottlik Géza, Móricz Zsigmond vagy Weöres Sándor nem érhette ilyen megtiszteltetés. Egy ezer éves európai nemzet kultúrájának világirodalmi jelenlétét is elismeri e díj. Olyan kultúrának, melynek kezdetétől alapvető eszméje, az a Szent István-i gondolat, mely szerint "Semmi sem emel fel, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség."

Magyarországon a legmagasabb művészeti és tudományos díjakkal együtt járó pénzjutalom adómentes. Ez alól sajnálatos kivételt jelent a Nobel-díj. Ezért a Fidesz - Magyar Polgári Párt törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Nobel-díj adómentessé tétele érdekében.

Budapest, 2002. október 11.

Fidesz - Magyar Polgári Párt

Országos Elnöksége

Kapcsolódó elemek