Beazonosítható kérdőívek Vajtán
Alkalmasak voltak a válaszolók azonosítására azok a kérdőívek, amelyeket Vajta MSZP-s polgármestere küldött szét a falu 340 lakójának; a község vezetőjének munkájáról véleményt kérő levelek válaszborítékjára ragasztott bélyeg alá ugyanis sorszámot írtak.
Dátum: 2002-10-11 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:45.053570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1012 lelkes községet 1993 óta irányító Vinklár László elmondta: bár a borítékok alapján valóban lehetett volna azonosítani a válaszadókat, de azt nem tette meg. Hozzáfűzte: a 340 kiküldött kérdőívre mintegy nyolcvanan válaszoltak. Közülük csaknem 30-an feltüntették a borítékon a feladót, s ugyanannyin aláírták a kérdőívet, a többi levél névtelenül érkezett vissza. A polgármester a történtekért vállalja a felelősséget.
Vajtán négy polgármesterjelölt indul az önkormányzati választásokon. A falu jelenlegi vezetője és rajta kívül még két jelölt függetlenként, egy jelölt pedig a Fidesz tagjaként méreti meg magát. Vinklár László egyébként tagja az MSZP-nek, s 1998-ban a párt támogatásával lett polgármester.
Kelet-Magyarország - online