Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén Zsolt közleménye


Dátum: 2006-04-06 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:39.195115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc a tegnap esti televíziós vitában nem csupán erőszakos volt, de minden alapot nélkülöző, valótlan kijelentést tett a KDNP programjával kapcsolatban is. A miniszterelnök ugyanis azt állította, hogy programunkban szerepel a kórházak privatizációja.

Arra kérjük Gyurcsány Ferencet, ismételten olvassa át a programot, abban ugyanis nem szerepel ez az állítás.

A KDNP a Fidesszel közösen az egész társadalmat szolgáló egészségügyet akar megvalósítani. Szemben a Medgyessy-Gyurcsány-kormánnyal mi nem eladni, hanem rendbe tenni akarjuk a kórházakat. Míg a jelenlegi kormány fizetős egészségügyet akar bevezetni, addig mi olyan ellátórendszert akarunk, amely minden magyar ember számára ingyenes elérhető, amely szolidáris a rászorulókkal, a beteg emberekkel.

Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy hagyjon fel az alaptalan kijelentések hangoztatásával, a magyar emberek, a magyar családok megtévesztésével és riogatásával. Továbbá arra kérjük a miniszterelnököt, hogy a ma esti vitában kérjen elnézést a választóktól a minden alapot nélkülöző kijelentése miatt.

Budapest, 2006. április 6.

Semjén Zsolt

Elnök

KDNP

Kapcsolódó elemek