Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fideszes kampányközpont Újpesten

Szeretettel várja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség-KDNP választási központjához az embereket, hogy együtt is nyomon követhessük a 2006-os országgyűlési választás eredményeit! A választási központ helyszíne: REKK Center, 1047 Budapest, József Attila u. 4-6. Az eredményvárás kezdete: 19 óra. Ide kattintva megtekinthető a Fidesz mozgósító kampányfilmje is.


Dátum: 2006-04-06 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:40.160320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szavazz!

Ide kattintva megtekinthető a Fidesz mozgósító kampányfilmje is.

A választási központnál egy kivetítő is lesz, és így az utcán, a REKK Center előtti parkban nyomon lehet majd követni az eseményeket.

Autóval a Váci úton végighaladva, az Árpád úti kereszteződés utáni első keresztutca jobbra a József Attila utca. A József Attila utcába bekanyarodni nem lehet majd, autósforgalom az elején nem lesz. Épp ezért a Fidesz javasolja, hogy a szomszédos Árpád úton vagy az Attila utcában parkoljanak az autóval érkezők.

A 3-as metró Újpest-Városkapu megállójától gyalogosan 3 perc.

A 30-as busszal vagy a 14-es villamossal Újpest, Centrum Áruház megállóig kell utazni, ahonnan néhány perc sétával könnyedén megközelíthető a REKK Center.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1127, 'source_type': 'media', 'source_id': 349, 'target_type': 'article', 'target_id': 47703, 'relation_type': 'describes'}