Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az USA egyelőre kimarad az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Az Egyesült Államok egyelőre nem akar az Emberi Jogi Tanács tagja lenni, először inkább kivár, hogy felmérje, hogyan válik be az ENSZ állandó szerve, amely a hitelét vesztett Emberi Jogi Bizottságot fogja felváltani - közölte csütörtökön egy amerikai tisztségviselő Washingtonban.


Dátum: 2006-04-06 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:42.257610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kivárunk és majd meglátjuk" - mondta az illető. Jelezte, hogy a külügyminisztérium hivatalos bejelentésére majd csak később került sor.

Az ENSZ-közgyűlés ülésén a múlt hónapban csak az Egyesült Államok, Izrael, a Marshall-szigetek és Palau szigetállam szavazott az új testület megalakítása ellen. Az amerikai diplomácia indoklása szerint nincs elégséges biztosíték arra, hogy az emberi jogokkal visszaélő államok ne kerüljenek be a tanácsba.

Az 53 tagú, 1946-ban létrehozott elődszervezet, az Emberi Jogi Bizottság hiteltelenné vált, mivel olyan államokat (például Kuba, Kína, Szaúd-Arábia) is beválasztott a tagjai közé, ahol lábbal tiporják az emberi jogokat.

A 47 tagú Emberi Jogi Tanács a tervek szerint június 19-én tarja első ülését Genfben. Eddig mintegy 70 ország - köztük Magyarország - pályázott a testület tagságára.

John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet, aki szerdán Washingtonban tanácskozott a külügyminisztériumban, korábban úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok együttműködik más tagországokkal annak érdekében, hogy "a tanács a lehető legerősebb és leghatékonyabb legyen".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek