A választás a demokrácia ünnepe
A választás a demokrácia ünnepe. A választásokon való részvétel nem csupán egy szűk elit, hanem mindannyiunk lehetősége arra, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, és döntsünk a saját, a családunk, a szeretteink, szűkebb és tágabb környezetünk jövőjéről. Annál erősebb a demokrácia, minél többen élnek a választásokon való részvétel lehetőségével.
Dátum: 2006-04-06 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:42.557607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP azonban hadjáratot folytat mindazok ellen, akik lelkesedésből, a jövőjük iránti elkötelezettségtől vezéreltetve, szabadidejüket feláldozzák, és részt vesznek a demokrácia megerősítésében.
A szocialisták megfélemlítik mindazokat, akik a szavazáson való részvétel fontosságára hívják fel a magyar emberek figyelmet. Úgy tűnik, az MSZP-nek az az érdeke, hogy minél kevesebben vegyenek részt a vasárnapi választásokon, minél kevesebben szóljanak bele Magyarország jövőjébe.
Felszólítjuk a szocialista párt képviselőit, tisztségviselőit, hogy hagyjanak fel a választópolgárok, a jövőjükért, a demokrácia megerősítésért tenni akaró magyar emberek megfélemlítését.
Egyúttal arra kérünk minden magyar választópolgárt, vasárnap ünnepelje velünk a demokráciát, és vegyen részt a szavazáson.
Budapest, 2006. április 6.
Deutsch - Für Tamás
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség