Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fegyveres harc és általános sztrájk dúl Nepálban

Maoista fegyveresek támadást intéztek csütörtökön a Nepál délkeleti részén fekvő Malangva város állami hivatalai ellen, és a helyi börtönből kiszabadították ott fogva tartott társaikat. 24 ember vesztette életét a harcokban, illetve egy velük összefüggő szerencsétlenségben.


Dátum: 2006-04-06 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:42.859428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hat rendőr, hat maoista támadó és két civil halt meg a golyózáporban. A harcok alatt lezuhant egy katonai helikopter, amelyen a védelmi minisztérium erősítést küldött a város helyőrségének. Tíz katona vesztette életét a helikopter lezuhanása következtében. A lázadók azt állították, hogy ők lőtték le a légi harci járművet, a védelmi minisztérium azonban tagadta állításukat. A hivatalos jelentés szerint műszaki hiba okozta szerencsétlenségről van szó.

A lázadók 28 személyt túszul ejtettek a fővárostól, Katmandutól 350 kilométernyire délkeletre fekvő városban - közölte a helyi rendőrség.

A nepáli moisták 1996 óta harcolnak a monarchia megdöntéséért, egy vezetésük alatt álló népköztársaság létrehozásáért; csaknem 13 ezer halálos áldozata van már az egy évtizede tartó harcnak.

Mostani rajtaütésük néhány órával előzte meg a Gianendra Bir Bikram Sah Deva király egyeduralma elleni ellenzéki tiltakozás jegyében meghirdetett általános sztrájk kezdetét.

A tekintélyelvű rendszer megakadályozta csütörtökön az általános sztrájk kezdetéhez időzített nagygyűlések megtartását. A rendőrség őrizetbe vette a hét legfontosabb ellenzéki párt vezetőit és a királyi diktatúra ellen tiltakozó diákmozgalom hangadóit. A sztrájk azonban így is megbénította a himalájai ország életét, a gyárak, az üzletek mind zárva maradtak, nem volt tanítás az iskolákban.

A hét legnagyobb ellenzéki párt hirdette meg a négynapos általános sztrájkot, hogy demokratikus reformokra kényszerítse az uralkodót. A maoisták támogatásukról biztosították a munkabeszüntetések részvevőit.

A Kínával és Indiával határos himalájai ország 1990-től a múlt év februárjáig alkotmányos monarchia volt, ám akkor Gianendra király magához ragadta a teljhatalmat, korlátozta a polgári szabadságjogokat. Arra hivatkozott, hogy a kommunista lázadás és az államszervezetben uralkodó korrupció megfékezése érdekében van szüksége a teljhatalomra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek