Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz reagálása az MSZP hajdú-bihar megyei elnökének sajtótájékoztatójára


Dátum: 2006-04-06 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:44.661033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választás a demokrácia ünnepe. A választásokon való részvétel nem csupán egy szűk elit, hanem mindannyiunk lehetősége arra, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, és döntsünk a saját, a családunk, a szeretteink, szűkebb és tágabb környezetünk jövőjéről. Annál erősebb a demokrácia, minél többen élnek a választásokon való részvétel lehetőségével.

Az MSZP azonban hadjáratot folytat mindazok ellen, akik lelkesedésből, a jövőjük iránti elkötelezettségtől vezéreltetve, szabadidejüket feláldozzák, és részt vesznek a demokrácia megerősítésében. A szocialisták megfélemlítik mindazokat, akik a szavazáson való részvétel fontosságára hívják fel a magyar emberek figyelmet. Úgy tűnik, az MSZP-nek az az érdeke, hogy minél kevesebben vegyenek részt a vasárnapi választásokon, minél kevesebben szóljanak bele Magyarország jövőjébe.

Felszólítjuk a szocialista párt képviselőit, tisztségviselőit, hogy hagyjanak fel a választópolgárok, a jövőjükért, a demokrácia megerősítésért tenni akaró magyar emberek megfélemlítését.

Egyúttal arra kérünk minden magyar választópolgárt, vasárnap ünnepelje velünk a demokráciát, és vegyen részt a szavazáson.

Budapest, 2006. április 6.

Deutsch - Für Tamás

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek