A Fidesz nem szünteti meg a Pénzügyminisztériumot
A Fidesz határozottan cáfolja azt a kampányhírt, mely szerint választási győzelme esetén meg kívánja szüntetni a Pénzügyminisztériumot.
Dátum: 2006-04-06 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:44.964433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kampányhírrel szemben a Fidesz szeretné helyreállítani a nagy múltú intézmény tekintélyét, amelyet 2002-2006 között a Medgyessy-Gyurcsány-kormány módszeres alapossággal igyekezett tönkretenni.
A Fidesz vissza akarja adni a magyar gazdaságpolitika szavahihetőségét, és ebben számít a Pénzügyminisztériumra és az ott dolgozó szakemberekre.
Fidesz Gazdasági Kabinetje