Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar siker a mallorcai filmfesztiválon

Czakó Ferenc Kövek című alkotása nyerte el a legjobb animációs film díját Mallorca szigetén, a Buger városában pénteken befejeződő nemzetközi filmfesztiválon.


Dátum: 2002-10-11 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:45.684348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Filmunió közleménye szerint az október 15-én, kedden kezdődő Kairói Filmfesztiválon két magyar film vesz részt.

A versenyprogramban mutatják be Gárdos Péter Az utolsó blues című alkotását Kulka Jánossal a főszerepben, s láthatja a közönség Gulyás Gyula Fény hull arcodra című játékfilmjét is.

Az október 16-24. között megrendezendő Krakkói Őszi Filmnapokon hat magyar filmet vetítenek.

Az esemény Herendi Gábor Valami Amerika című filmjével nyílik meg, a további programban szerepel Fekete Ibolya Chico, Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég, Pálfi György Hukkle, Dér András Kanyaron túl, valamint Szurdi Miklós Vademberek című alkotása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek