OVB: a Fidesz állítása megfelel a valóságnak
"Azt mondják, el akarják adni és fizetőssé teszik az egészségügyet, de hogyan fogjuk akkor gyógyíttatni magunkat?". Az OVB megállapította, hogy Orbán Viktor fenti mondata nem téveszti meg a választókat.
Dátum: 2006-04-06 21:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:47.411539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtökön elutasította Molnár Lajos, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje kifogását, amely Orbán Viktor egyik, az egészségügy privatizációjával kapcsolatos kijelentését, valamint a Fidesz azzal megegyező tartalmú hirdetéseit sérelmezte.
Az OVB többségi szavazással nemet mondott arra a kérdésre, amelyet Molnár Lajos fogalmazott meg kifogásában, amely arra kért választ, alkalmas-e a választópolgárok megtévesztésére a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének egyik kifejezése, illetve a párt egyik hirdetése.
Mint a beadványban olvasható, Orbán Viktor április 3-án Szombathelyen a jelenlegi kormánykoalíció tagjaira utalva azt mondta: "Azt mondják, el akarják adni és fizetőssé teszik az egészségügyet, de hogyan fogjuk akkor gyógyíttatni magunkat?".
MTI - fidesz.hu