Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elnökválasztás Peruban

Visszaszerezte első helyét az elnökjelöltek népszerűségi versenyében Peruban a konzervatív Lourdes Flores, miután rövid ideig populista ellenfele, Ollanta Humala állt a lista élén - közölte a CPI közvélemény-kutató társaság csütörtökön.


Dátum: 2006-04-07 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:51.449012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök- és parlamenti választás első fordulóját vasárnap tartják a dél-amerikai országban. Bár húsz jelölt regisztráltatta magát, három politikusnak van esélye bekerülni a második fordulóba: Flores asszonynak, Humalának és a balközép irányzatú Alan Garcíának, aki egyszer már volt Peru elnöke (1985-1990).

Népszerűségük ingadozik, pár héttel ezelőtt még Flores vezetett, azután Humala ugrott az élre a szavazók 31,5 százalékának támogatásával. Flores csütörtökre visszaszerezte a vezetést (27,6 százalék), Humala visszaesett a második helyre (25,9 százalék). Alan García mindkét esetben harmadik volt, de ő is javított (24,9 százalék).

A szélsőjobboldali klánból származó, de a baloldal felé elmozduló, 42 éves Ollanta Humala egy éve még gyakorlatilag ismeretlen volt, alig 3 százalék bízott benn. A szegény peruiak általános kiábrándultságra épít, rendszerellenes, antiliberális, elutasítja a hagyományos politikai uralkodó köröket. Terveiben "az ország történetének átalakítását" hirdeti, beleértve egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, új alkotmány kidolgozását. Az is az ígéretei között szerepel, hogy megválasztása esetén felülvizsgálja a külföldi vállalatokkal kötött állami szerződéseket, mivel e cégek szerinte nem fizetnek adót és csak szennyezik a környezetet. A "rendcsinálás" híve, kedvenc mondása, hogy "Peru egy bordélyház, rendbe kell tenni".

Humala példaképei között van Hugo Chávez venezuelai, Fidel Castro kubai elnök. Szövetségesei között sorol föl más dél-amerikai baloldali államfőket is, mint a brazil Luiz Inácio Lula da Silva, a bolíviai Néstro Kirchner és a chilei Michelle Bachelet.

Venezuelai példaképével közös benne, hogy katonatisztként 2000-ben főszereplője volt egy kormányellenes felkelésnek, ami más tényezőkkel együtt hozzájárult Alberto Fujimori akkori elnök bukásához. Amnesztiát kapott, sőt katonai attasé lett Párizsban, amit arra használt ki, hogy a Sorbonne-on tanuljon.

Humala családi öröksége annak hite, hogy az inkák leszármazottai felsőbbrendűek, mint a spanyol hódítók és a későbbi bevándorlók. Támogatói a mérhetetlen szegénységben élő indián hegylakók, akik teljesen elkeseredtek, és kiábrándultak eddigi vezetőikből, miután megválasztották Alejandro Toledo centrista politikust, aki liberális gazdaságpolitikát folytatott, felgyorsította a gazdasági növekedést, de általános vélemény szerint cserbenhagyta őket.

Humala tehertétele az emberi jogok megsértése miatt katonaként szerzett rossz híre, és a családi háttere. Egyes családtagjai a kampány során olyan kijelentéseket tettek, hogy "a homoszexuálisokat és a politikusokat főbe kell lőni", a gerillákat pedig szabadon kell engedni.

A 46 éves Lourdes Flores ügyvédnő egyszerűbb pályát futott be: 18 évesen a kereszténydemokrata párthoz csatakozott, s gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán, 1990-ben parlamenti képviselő, 2000-ben már elnökjelölt lett, bár nem jutott be a második fordulóba. Az üzleti körök bizalmát élvezi, és egész kampánya alatt támogatta a hagyományos sajtó, a katolikus egyház és az értelmiségiek jó része, például Mario Vargas Llosa író is. A nagyvárosokra, köztük a 7 milliós Limára számít, míg ellenfelei inkább a szegény vidéki körzetekre.

A harmadik jelentős elnökjelölt a szociáldemokrata Alan García, aki egyszer már csődbe vitte az országot, de azt ígéri, hogy tanult a múltból. Erejét a nagy hagyományokkal rendelkező, jól szervezett aprista párt (PAP) adja, amely az előrejelzések szerint a legtöbb mandátumra esélyes a 120 fős parlamentben. Célja, hogy bekerüljön a második fordulóba, amelyben azután a kiesett harmadik jelölt szavazóinak támogatására számít.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek