Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A két Korea folytatja a tárgyalásokat

Dél-Korea és Észak-Korea áprilisban folytatja Phenjanban a korábban felfüggesztett magas szintű tárgyalásokat - jelentette be pénteken a dél-koreai országegyesítési minisztérium.


Dátum: 2006-04-07 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:52.358105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Észak-Korea csütörtökön üzenetet küldött nekünk, amelyben azt javasolta, hogy április 21-24-én tartsuk meg tárgyalásokat, és mai válaszunkban elfogadtuk az észak-koreai javaslatot" - közölte Jang Csang-szeok, a tárca szóvivője. A tárgyalások témaköréről még nem született döntés - tette hozzá.

A két Korea közötti kormányszintű tárgyalásoknak a tervek szerint a múlt héten kellett volna megkezdődniük az észak-koreai fővárosban, de Phenjan az elhalasztásukról döntött, tiltakozásul a Dél-Korea és az Egyesült Államok részvételével tartott egyhetes hadgyakorlat miatt.

A két Korea a 2000-ben tartott első csúcstalálkozó óta 17 kormányszintű tárgyalási fordulót tartott.

A jövő héten az észak-koreai atomprogramról folytatott hathatalmi tárgyalásokon részt vevő főtárgyalók Tokióban találkoznak, hogy megpróbálják rábírni Phenjant: térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.

A legutóbbi fordulót a két Korea, Oroszország, Kína, Japán és az Egyesült Államok részvételével novemberben tartották.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek