Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választási törvénysértés Hiller István körzetében

Hiller István körzetében a XX. kerületi MSZP-s polgármester által 8 millió forintos megbízási díjért dolgozó cég tépkedi a Fidesz plakátjait- közpénzből. A Fővárosi Választási Bizottság csütörtökön másodfokon elítélte és eltiltotta a céget a további jogsértésektől.


Dátum: 2006-04-07 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:35:55.874891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hiller István körzetében (Budapest, 29 EOVK) az MSZP minden eszközt bevet, hogy megmentse pártelnökét a kínos kudarctól, és elkerülje, hogy megismétlődjön az 1990-es soproni eset: amikor Szájer József jogászhallgató, a Fidesz akkori legifjabb képviselőjelöltje legyőzte Pozsgai Imrét. Hiller István ellenfele most Földesi Gyula az ország jelenlegi legfiatalabb képviselőjelöltje.

Szabados Ákos Pesterzsébet Polgármesterének, MSZP-s parlamenti képviselőjének felhatalmazása alapján a pesterzsébeti Önkormányzat Szociális Foglalkoztatója (!!) pénzéből és megbízásából tevékenykedő, magánszemélyek tulajdonában álló City Guardian Szolgáltató Bt. megsértette a választási eljárásról szóló törvényt azzal, hogy -többek között -2006. március 27-én este rajta kapták a Bt. nevében fellépő két személyt, amint a Fidesz plakátjait tépkedi és erről a csatolmányban is látható fényképfelvételek is készültek.

Pesterzsébeten hónapok óta az a gyakorlat, hogy a közpénzből megbízott City Guardian Szolgáltató Bt munkatársai napi rendszerességgel letépik a Fidesz és CSAK a Fidesz jogszerűen és szabályosan elhelyezett plakátjait. Az MSZP és más pártok plakátjai a tanú vallomása szerint érintetlenek maradtak.

A FIDESZ hónapok óta tiltakozik az ellen, hogy az MSZP rendszeresen és módszeresen megsérti a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényt, és mélységes cinizmusnak tartja, hogy pont az MSZP elnökének körzetében a legszegényebbeknek szánt pénzből szocialista kampánycélokat támogatnak.

Pesterzsébeti Fidesz

Kapcsolódó elemek