Kárpátalján tárgyalóasztalhoz ültek a KMKSZ és az UMDSZ vezetői
A különböző szintű képviselőtestületekben folytatandó együttműködés lehetőségeiről kezdett egyeztető tárgyalásokat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetése péntek este Ungváron.
Dátum: 2006-04-08 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:10.803745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A március 26-i ukrajnai helyhatósági választásokon egymással versengő két magyar szervezet majdnem azonos számú képviselőt juttatott be a különböző szintű képviselőtestületekbe, így a megyei tanácsban a KMKSZ öt, az UMDSZ pedig négy mandátumot szerzett. A voksolás eredményeként kialakult patthelyzetnek köszönhetően a hét közepén Beregszászon egyeztető megbeszélésekbe kezdtek a két rivális szervezet helyi vezetői.
Ilyen előzmények után ült tárgyalóasztalhoz a KMKSZ ungvári székházában Gajdos István UMDSZ- és Kovács Miklós KMKSZ-elnök vezetésével a két szervezet küldöttsége.
Az MTI érdeklődésére Kőszeghy Elemér UMDSZ-alelnök - aki maga is részt vett a tanácskozáson - telefonon elmondta: az egyeztető tárgyaláson Gajdos és Kovács személyesen vitatta meg az együttműködési lehetőségeket. Hozzátette: az előzetes tervekben az is szerepelt, hogy a kárpátaljai magyar érdekérvényesítés hatékonyságának erősítése érdekében egy nyilatkozatot is elfogad a két szervezet vezetője. Ebben a felek a különböző szintű tanácsokban létrehozandó közös frakciók lehetőségét vázolnák fel - mondta.
Kőszeghy úgy vélte: jó irányban haladtak a két szervezet eddigi megbeszélései, amelyeket valószínűleg újabb egyeztetések követnek majd.
MTI - fidesz.hu