Mintegy 2.800 kilométeren folyik az árvízi védekezés
A magyarországi folyókon összesen 2.878 kilométer hosszon folynak árvízvédelmi munkálatok, a legmagasabb, harmadfokú készültség 1.397 kilométeren van érvényben - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap reggel.
Dátum: 2006-04-09 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:13.303147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Továbbra is rendkívüli védekezési fokozat van érvényben - a kormány rendelete szerint április 3-án 15 órától - a Duna Komárom és Tass közötti szakaszán és az Ipoly torkolati szakaszán mintegy 158 kilométer hosszon, továbbá Budapesten 84 kilométeren. Másodfokú készültséget 745 kilométeren, elsőfokú készültséget 484 kilométer hosszon tartanak fenn.
A Tiszán egy kisebb árhullám levonulása Tokaj fölött néhány órára megállította az apadást, de alig emelkedett a vízszint. A Tisza Tokajnál már több mint egy napja 892 centiméterrel tetőzik.
A Bodrog felső szakaszán elkezdődött a nagyon lassú apadás. A Túr, a Kraszna és a Szamos vízszintje kisebb mértékben emelkedik. A Körösök továbbra is áradnak, de csak mérsékelten, a Hármas-Körös felső és középső szakasza viszont nagyon lassan apad. A Maros végig árad, s Makónál várhatóan eléri azt a magasságot, amelynél már harmadfokú készültséget kell elrendelni.
Az OMIT tájékoztatása szerint egyre több árvízi jelenséget észlelhető a dunai és tiszai védvonalakon egyaránt. Helyenként a viharos erejű szél miatt keletkezett hullámverés ellen védműveket kellett építeni.
MTI - fidesz.hu