A fiataloknak szentelte virágvasárnapi miséjét XVI. Benedek pápa
A fiataloknak szentelte virágvasárnapi miséjét XVI. Benedek pápa. A húsvétot megelőző nagyhetet megnyitó szertartássorozat a hagyományoknak megfelelően a katolikus egyházfő vezetésével a virágvasárnapi körmenettel indult, amely a vatikáni Szent Péter bazilikától a terén álló obeliszkig vezetett, majd vissza, és ezt követte a pápai ünnepi mise.
Dátum: 2006-04-09 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:15.113709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Még a vasárnapi Úrangyala imádság előtt XVI.Benedek megáldotta azt a keresztet és Szűz Mária-képet, amelyet a tavalyi kölni katolikus ifjúsági világtalálkozó résztvevői adtak át Sydney képviselőinek, ahol 2008-ban a következő találkozót rendezik.
A keresztet még 1984-ban előde, II. János Pál pápa adományozta az első, római találkozó résztvevőinek. A festmény a római Santa Maria Maggiore bazilika leghíresebb szentképének, a Maria Salus Populi Romaninak a mása.
MTI - fidesz.hu