Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gallup: Fidesz előny az első fordulóban

Kétpárti parlamentet és Fidesz-KDNP előnyt prognosztizál a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérésében, amelyet vasárnap este tett közzé a közvélemény-kutató cég.


Dátum: 2006-04-09 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:20.734945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gallup három felmérése eredményének adataiból azt prognosztizálja, hogy - a szavazásra jogosultak 65 százalékának részvétele mellett - a Fidesz-KDNP a listára leadott szavazatoknak 45-46 százalékát szerzi meg az első fordulóban. Ugyanez az MSZP esetében 43-44 százalék.

A Gallup előrejelzése szerint az SZDSZ 4-4,5 százalékot, az MDF 3 százalékot, míg a MIÉP-Jobbik a Harmadik út 2 százalékot szerez.

A Gallup március 31-április 4. között 2020 embert, április 5-én és 6-án Budapesten 755; végül április 7-én, pénteken este 1017 szavazópolgárt keresett meg telefonon.

A Gallup tapasztalata szerint a Fidesz a kampánycsend előtti napon nagyon aktív volt, hiszen a megkérdezettek közül minden ötödik ember azt mondta, a párt aktivistái péntek estig személyesen megkeresték. Az MSZP esetében ezt csupán minden huszadik személy mondta. A felmérés szerint az SZDSZ a fővárosban 9 százalékot szerez, ám a vidéki gyengébb szereplés miatt ez kevésnek bizonyul.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek