Új fideszes képviselője van Beregnek
Czomba Sándor, a Fidesz jelöltje 50 százalék feletti eredménnyel nyerte az országgyűlési képviselő-választást vasárnap Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 8-as számú, vásárosnaményi szavazókerületében.
Dátum: 2006-04-09 22:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:23.166874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 43 éves gépészmérnök, a térség munkaügyi kirendeltségének igazgatója képviseli majd a beregieket a parlamentben. Az őszinte, egyenes beszédnek van hitele vidéken, s ennek köszönhető a győzelmem - mondta a politikus az MTI-nek. Hozzátette: programjával, a munkanélküliség kezelésével tudta megnyerni a szavazókat, s képviselőként az álláskeresőkért kíván mindent megtenni az országgyűlés tagjaként, hiszen a beregi régióban 24 százalékos a munkanélküliségi ráta, minden negyedik ember elhelyezkedési gondokkal küzd.
MTI - fidesz.hu