Hétfőn a Várban!
Hétfőn 16 órára gyertek el a Várba, a Dísz térre! Onnan indul a második félidő. Szerényen és halkan azt üzenjük a riválisainknak, hogy az nevet a végén, aki utoljára nevet.
Dátum: 2006-04-10 00:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:24.732480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Először is mondjunk mindenkinek köszönetet, aki ma részt vett a parlamenti választások első fordulóján. Ők bátran kiálltak a demokrácia ügye mellett, ami manapság, amikor az országot árvíz fenyegeti, szép teljesítmény.
Másodszor gratulálunk minden egyéni képviselőjelöltnek, aki mandátumot szerzett az első fordulóban. Mondjuk köszönetet azoknak az aktivistáknak, akik az elmúlt napokban megpróbálták közösen erősíteni magyar demokráciát, hogy a második fordulóra megmaradjon a győzelem lehetősége.
Ami a kialakult helyzete illeti: ezelőtt tíz nappal még vesztésre álltunk, ezt a hátrányt kellett ledolgoznunk az utolsó napokban. Az esély a második fordulós győzelemre nyitva áll.
A számítások szerint függőben maradt 109 mandátum. Mindannyian tudjuk, hogy egy mérkőzés legalább 90 percig tart, és még csak a 45. percnél járunk. Függőben van még 109 parlamenti mandátum. A győzelemhez 75 mandátumot kell megszereznünk. Ennyit szereztünk 2002-ben a választások második fordulójában, most is ennyit kell szereznünk. Akkor ennyi nem volt elég a győzelemhez, de most ennyire van szükség, azaz olyasmit kell végrehajtanunk, amit egyszer már sikerült.
A kérdés: képesek vagyunk-e azt végrehajtani, amit már egyszer végrehajtottunk. 2002-ben a győzelemhez csodát kellett volna végrehajtani, most egy reális esélyt kell megvalósítani. Ez egy olyan munka, amit csak együtt végezhetünk el. Ezért arra kérek mindenkit, hogy holnap 16 órára gyertek el a Várba! Onnan indul a második félidő.
Szerényen és halkan azt üzenjük a riválisainknak, hogy az nevet a végén, aki utoljára nevet.
Innen üzenjük minden változást akaró polgárnak: mi harcolni fogunk, a következő két hétben is harcolni fogunk. Nem magunkért harcolunk, Magyarországért harcolunk, a jövőnkért harcolunk, és mindent megteszünk a győzelemért. Találkozunk hétfőn 16 órakor a Várban!
fidesz.hu