Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Május 3-án kezdődik a Kulcsár-per tárgyalása

Május 3-án a Fővárosi Bíróság Varga Zoltán vezette tanácsa előtt kezdődik a brókerbotrány néven elhíresült, az MSZP politikusait érintő büntetőügy elsőfokú tárgyalása.


Dátum: 2006-04-10 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:26.905757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság legnagyobb termében a hónap első két hetében mindennap, majd két hét szünet után júniusban és júliusban majdnem naponta lesz tárgyalás - értesült a Magyar Hírlap. A pernek jelenleg huszonegy vádlottja van, hozzájuk csatlakozhat Schönthal Henrik üzletember is, akinek vádiratán jelenleg is dolgozik az ügyészség.

A K&H Bank Equities brókercégénél elkövetett sikkasztás- és pénzmosássorozat 2005 szeptemberében továbbított vádiratában a Fővárosi Főügyészség a másodrendű terheltet, Kerék Csabát bűnsegédként különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítással és pénzmosással vádolta meg. Az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila a gyanú szerint a brókercég ügyvezető igazgatójaként 20,8 milliárd forintot forgatott meg jogtalanul, amivel az ügyészség szerint legfeljebb nyolcmilliárd forint kárt okozott. Garamszegi Gábor volt szocialista városatya, a Betonút Rt. résztulajdonosa különösen nagy értékben elkövetett sikkasztás miatt felelhet. Váradi János kőbányai MSZP-s önkormányzati képviselőt üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetéssel vádolják. Baja Ferenc és Puch László szocialista képviselők ügyében a vádhatóság nemrég megszüntette az eljárást.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek