Gyurcsány Ferenc is felkeresi Dávid Ibolyát
Nemcsak a Fidesz, hanem az MSZP is felkeresi Dávid Ibolyát. Gyurcsány Ferenc az MDF-fel való esetleges együttműködését attól teszi függővé, hogy a kisebbik ellenzéki párt tárgyal-e Fidesszel.
Dátum: 2006-04-10 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:27.823982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta: az első adandó alkalommal felhívja Dávid Ibolyát, és megkérdezi tőle, tervez-e a pártja együttműködést a Fidesszel. A szocialisták ettől teszik függővé az MDF-hez való közeledésüket.
Forrás: Info Rádió