Ötven órán át tetőzött a Tisza Tokajnál
Ötven órán át tetőzött a Tisza Tokaj térségében, ahol a vízügyi szakemberek 892 centiméteres vízállást mértek - mondta el az MTI-nek az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője hétfőn.
Dátum: 2006-04-10 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:29.702995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tisza felső szakaszát mérsékelten apadó vízállások jellemzik, ám Tokajnál "még mindig tartja magát" a 892 centiméteres vízállás - közölte Csont Csaba. Az Újlőrincfalva - Zemplénagárd közötti folyószakaszon továbbra is mindenhol harmadfokú készültség van érvényben - tette hozzá.
Az árvízi védekezést az Ékövizig működési területén jelenleg - a logisztikai és ellátó személyzettel együtt - 228 katona segíti. "A Bodrogközben a végardói töltésszakaszon hullámverés elleni védműveket, a vadácskai gátőrjáráson mentett oldali előtér és a rézsű homokzsákos bordás leterhelését végezték, míg a taktaközi Tisza mentén, mentett oldali bordás töltés megtámasztásokat és ellennyomó medencék kiépítését készítették" - ismertette a szóvivő.
Szintén részt vesz az árvízvédelmi munkában a Miskolci Rendőr Szakközépiskola, amelynek kilencven diákja a taktaközi Tisza mentén Csobaj térségében a Tiszatardosi gátőrjáráson dolgozik.
Csont Csaba beszámolt arról, hogy az igazgatóság kérésére a rendőrség fokozottan ellenőrzi az árvízvédelmi töltéseken való közlekedést. A töltéseken a védekezés időszaka alatt még a gátközlekedési engedéllyel rendelkezők sem közlekedhetnek - hangsúlyozta.
A Bodrog fölső szakaszán lassan apad a vízszint, Felsőbereckinél hétfő reggel 746 centimétert, míg Sárospataknál 721 centiméteres vízállást mértek. A harmadfokú készültség a teljes folyószakasz mentén továbbra is érvényben van. A Takta teljes szakaszán szintén harmadfokú az árvízvédelmi riasztás. Az igazgatóság területén összességében 328 kilométer hosszúságban van árvízvédelmi készültség.
A védvonalak árvízi terhelése miatt a mentett oldalon - szivárgó és fakadó vizek, csurgás, felpuhulások - és a szél miatt a vízoldalon folyamatosan újabb árvízi jelenségeket észleltek.
MTI - fidesz.hu