Robbanás történt egy kínai kórház garázsában
Legalább 15, egyes források szerint legkevesebb 17 halálos áldozata volt egy robbanásnak, amely az észak-kínai Sanhszi (Shanxi) tartományban egy kórházban történt.
Dátum: 2006-04-10 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:30.327929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint arról az Új Kína hírügynökség beszámolt, a detonáció Jüanping (Yuanping) kisváros kórházának garázsában következett be hétfőn, helyi idő szerint nem sokkal éjfél után, eddig ismeretlen okokból. A robbanás félig lerombolta a négyemeletes, 300 ágyas és mintegy 300 alkalmazottal dolgozó kórházat, egy kilométeres körzetben súlyosan megrongált több épületet, de még ennél távolabb is kitört több ház ablaka.
A mentőalakulatok még kutatnak egy tucatnyi, feltehetően a romok alatt rekedt eltűnt után. Több sérültet egy másik kórházba szállítottak.
Tavaly decemberben az északkeleti Csilin (Jilin) tartományban pusztított tűz egy kórházban, annak a katasztrófának 39 beteg esett áldozatul.
MTI - fidesz.hu