20 milliárd eurós forgalom a fekete munkából a vendéglátó iparban
Németországban a szálloda- és vendéglátó iparban évente 20 milliárd eurós forgalom keletkezik a fekete munka révén, s ennek az "alákínálásnak" véget kell vetni - jelentette ki az illetékes NGG szakszervezet elnöke Erfurtban egy szakmai konferencián.
Dátum: 2006-04-10 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:34.648955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Franz-josef Möllenberg szerint sok álláskereső arra kényszerül, hogy minden áron elhelyezkedjen, ezért minden feltételt elfogad. A szakszervezeti vezető szerint törvényben kellene rögzíteni, hogy a minimálbér bruttó 7,50 euró legyen óránként. Möllenberg tájékoztatása szerint az országosan 210 ezer szállodai, illetve vendéglátóipari egység 700 ezer járulékköteles dolgozója egyelőre még nem kellőképpen szervezett ahhoz, hogy sztrájkoljon. A szakszervezeti vezető utalt arra, hogy Németországban az elmúlt három évben 60 ezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma, s 2,5 millió ember szinte éhbérért dolgozik, különösen az ország keleti felében.
MTI - fidesz.hu