Még 78 körzetben nyerhet a Fidesz
Orbán Viktor számításai szerint a Fidesznek 75 körzetben kell nyernie a második fordulóban ahhoz, hogy polgári kormánya lehessen Magyarországnak. Minderről tegnap este a Fidesz választási központjában beszélt a párt elnöke. Áttekintettük a maradék 110 függőben lévő mandátum pillanatnyi szavazatarányait, és másokhoz hasonlóan mi is esélyt latolgattunk.
Dátum: 2006-04-10 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:35.330071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A még függőben lévő 110 egyéni választókerületből 47 olyat találtunk, ahol a Fidesz akár az MDF-fel kötött megállapodás nélkül is feltehetően megszerezheti az első helyet.
32 olyan körzet van, ahol az MSZP győzelme szinte biztosra vehető.
A választások kimenetele a maradék 31 választókerületben fog eldőlni. Ezekben mindkét pártnak esélye van a győzelem megszerzésére, bár a Fidesz valamivel nagyobb eséllyel száll harcba a mandátumért.
A Fidesz szempontjából, ha a 75 mandátumot tekinti célnak, ez azt jelenti, hogy ebből a 31 bizonytalan körzetből 28-ban nyernie kell. Azaz, ha valamennyi bizonytalan körzetben nyerne a Fidesz, akkor összesen 78 mandátumra tehetne szert a pillanatnyilag még eldöntetlen 110-ből.
Ha az MSZP szemszögéből vizsgáljuk az esélyeket, és valamennyi bizonytalan körzetben a nagyobbik kormánypárt jutna mandátumhoz, akkor az 63-mandátumhoz juthatna a 110-ből.
Összességében a választások kimenetele nyitott. Még bármi előfordulhat.
nappal.hu - fidesz.hu