A lengyelek többsége elégedett az uniós csatlakozással
A lengyelek kétharmada kedvezően vélekedik az EU-tagságról alig két évvel az európai uniós csatlakozás után ó - mutatják egy közvélemény-kutatás hétfőn közzétett adatai.
Dátum: 2006-04-10 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:37.677669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A TNS OBOP közvélemény-kutató intézet március 9 és 13 között készült felmérése szerint a lengyelek 67 százaléka elégedett Lengyelország uniós tagságával. Az arány 6 százalékkal nagyobb, mint egy hónappal korábban volt, és egyben a csatlakozás óta mért legnagyobb támogatottságot mutatja.
A több mint ezer, 15 év feletti megkérdezett mindössze hat százaléka találta rossz dolognak az ország uniós tagságát - három százalékkal kevesebben, mint februárban.
Háromnegyedük találta úgy, hogy az EU-tagság nem hozott változást az életében. 16 százalék vélekedett úgy, hogy saját élete jobb lett a csatlakozással, és nyolc százalék volt ezzel ellenkező véleményen.
A felmérés szerint a lengyelek 51 százaléka úgy találja, hogy a csatlakozás kedvező változásokat idézett elő az országukban, 11 százalékuk szerint romlott a helyzet.
MTI - fidesz.hu