Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi kerekasztal-konferencia az alkotmányjog és az európai jog kapcsolatáról

Sólyom László köztársasági elnök örömét fejezte ki, hogy a magyar Alkotmánybíróság folytatja azt a hagyományt, hogy időről időre konferenciát rendez Budapesten. Erről a köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában beszélt.


Dátum: 2006-04-10 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:41.354763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sólyom László az Alkotmánybíróság, az Európai Tanács Velencei Bizottsága és a Budapesti Fórum Európáért Alapítvány szervezésében rendezett nemzetközi kerekasztal-konferencia előtt az általa adott fogadáson elmondta: a konferencia vezérfonala az európai jog és a magyar jog viszonya.

Az április 10-én és 11-én Budapesten megrendezendő nemzetközi konferencia témája az alkotmányjog és az európai jog kapcsolata az Európai Unió tagállamaiban. Az államfő reményét fejezte ki, hogy a konferencia ideje alatt az EU-s országokból, többek között Ausztriából, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Szlovéniából meghívott vendégek jó légkörben tárgyalnak majd, és élvezni fogják a Budapesten eltöltött időt.

A köztársasági elnöki fogadás magyar résztvevői között ott volt Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, valamint több jelenlegi és volt alkotmánybíró.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek