Több mint 1200 bejelentés érkezett választási visszaélésről
Több mint ezerkétszáz választási visszaélésről, kampánycsendsértésről szóló bejelentés érkezett az Új Demokrácia Központba a tegnapi napig. Úgy is fogalmazhatunk azonban, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen tovább gyűlnek azok az állampolgári jelzések, amelyek mind a jelenleg még kormányon lévő politikai pártok által elkövetett szabálytalanságokról, a választási eljárásról szóló törvénybe vagy éppen a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekményekről, illetve azok gyanújáról adnak hírt.
Dátum: 2006-04-11 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:43.703164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Különféle határidők vannak megjelölve a kampánycsendsértésekről szóló panaszok és a választási eljárási törvénysértések miatti állampolgári kifogások megtételére, ám a jogszabályok közötti ellentmondások miatt mindenkinek a lehető leghamarább meg kell tennie észrevételét a helyi választási bizottságnál, illetve az Országos Választási Bizottságnál (OVB).
Árulkodó, hogy az Országos Választási Iroda hivatalos honlapján, a valasztas.hu-n a bejelentéseknek csak a töredéke található meg, holott az esetek többségében az állampolgárok a területileg illetékes választási bizottságokhoz fordultak. További beszédes adalék: sem az Országos Választási Bizottsághoz, sem pedig az Országos Választási Irodához nem érkezett egyetlen olyan bejelentés sem, amely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséget vagy a Magyar Demokrata Fórumot jelölte volna meg feltételezett kampánycsendsértőnek, illetve törvényszegőnek.
Arról viszont bőséggel érkeznek a hírek - és ezzel egybevág a legtöbb szavazópolgár személyes tapasztalata is -, hogy a médiumok egy része nem tartotta magát a kampánycsend kötelezettségéhez. Ugyanígy rengetegen kaptak vasárnap, a választás napján az MSZP-re való voksolásra buzdító sms-eket a mobiltelefonjukra.
Jó pár esetben igazolhatóan és dokumentálhatóan szervezetten szállították a választókat a szavazókörökhöz, és volt, hogy megfenyegették az ezt megfigyelő és lefilmező polgárokat. Az utóbbi hetekben kirobbant botrányos MSZP-s - úgynevezett - láncszavazás továbbélését is regisztrálták az állampolgárok, ám nem mindenütt voltak hajlandók jegyzőkönyvben rögzíteni a megfigyelt bűncselekményt.
Mint emlékezetes, egy MSZP-s helyi vezető lebbentette fel a fátylat arról az eljárásról, amelynek segítségével az üres szavazólapokat a szavazók kiviszik a szavazóhelyiségből, hogy pénzbeli ellenszolgáltatás fejében a szocialistákra behúzott iksszel már a következő ember vigye vissza azt és dobja be az urnába, miközben kicsempész egy másik üres szavazólapot, hogy a láncolat folytatódhasson.
Az MSZP előbb belement a rendkívüli parlamenti ülés megtartásába, hogy módosítani lehessen a választási eljárásról szóló törvényt, és ki lehessen zárni a visszaélés lehetőségét. Később - sokak várakozásával egyezően - visszakozott, és az Országos Választási Bizottságba delegált tagjai segítségével leszavazta a kezdeményezést.
A Magyar Szocialista Párt tehát - bár aláírta a választási etikai kódexet - most sem tartotta magát adott és leírt szavához. Az Országos Választási Bizottság kormánypárti többsége csak egy olyan semmitmondó határozatot fogadott el, amely szerint a szavazókörökből jogszerűtlen kivinni a szavazólapokat.
Választási szakemberek már akkor is furcsállták ezt a szűkszavú, túlzottan általános döntést, és rámutattak alapvető hiányosságára. Az OVB ugyanis semmilyen szankciót nem helyezett kilátásba arra az esetre, ha bárki megsérti a törvényi előírásokat. Vagyis tulajdonképpen azt mondta ki ezzel, hogy egy ilyen törvénytelenség nem von maga után semmilyen retorziót és a választási eredményt nem befolyásolja. Mindez szinte felhívás volt a táncra.
Így válik érthetővé, miért mondta azt Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető az EBESZ-megfigyelők meghívása kapcsán, hogy el akarják vágni a Fidesz menekülési útvonalát egy választási vereség után. Vajon honnan tudta ilyen bizonyosan a szocialista politikus a voksolás előtt hetekkel, hogy lesz ok, amiért az állampolgárok protestálhatnak?
Választási szakemberek régóta figyelmeztetnek arra, hogy az Országos Választási Bizottság lényegében sóhivatalként működik. Minden ügyet a helyi választási bizottságok bírálnak el, és elutasító döntésük esetén csak bírósághoz lehet fordulni. Az Országos Választási Bizottság lényegében csak egyet tehet: vagy jóváhagyja a választás eredményét, vagy nem.
A jogszabályi hiátusnak köszönhetően így mindenfajta jogsértés, bűncselekmény megtorlatlan maradhat, hiszen a választások törvényességéért felelős szervek egymásra mutogathatnak azzal a kibúvóval, hogy a választások kimenetelét mindez érdemben nem befolyásolta.
Föl kell tenni a kérdést: melyek - és milyen szintűek - azok a csalások, törvénysértések, amik az OVB-nél már "kiverik a biztosítékot", s a választás megismétlésére kötelezik legalább az egyes szavazóköröket, ahol a viszszaélések előfordultak?
Jogi szakértők szerint mindez felvetheti a köztársasági elnök felelős döntésének szükségességét is. A mindenkori államfő írja ki ugyanis a parlamenti választásokat, s az alkotmány és a törvények betartatása felett a legfőbb közjogi méltóság őrködik.
Demokratikus országban nem maradhatnának jogkövetkezmények nélkül azok a durva jogsértések, amelyeket a választás és a kampánycsend napján sorozatosan elkövettek. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy ezek a felderített esetek csak a jéghegy csúcsát alkotják, elfogulatlan szemlélő számára nyilvánvaló, hogy a demokratikus választások kimenetelét akár döntően is befolyásolhatják a visszaélések.
Különös tekintettel arra, hogy akár egyetlen szavazat dönthet egy mandátum sorsáról, és ezáltal akár a kormánytöbbségről. Csak a posztszovjet Belorussziában fordulhatna elő például olyan botrány, mint Budaörsön, ahol a szavazókörökbe történő szervezett szállítást megörökítőket bántalmazták és életveszélyesen megfenyegették. Kispesten egyetlen szavazókörben kétszer is lebuktatták a szavazócédulákat kicsempészőket, de láncszavazásról érkeztek jelentések Egerből, Esztergomból és Budapest tizenhatodik kerületéből is. Volt olyan szavazókör, ahol nem íratták alá a névjegyzéket.
Megvilágítja az inkriminált eset jelentőségét, hogy a jelzések szerint például Nagykanizsán három alkalommal olyan valaki ment el szavazni, akinek már alá volt írva a neve a választási névjegyzékben. A lebukásokról viszont nem voltak hajlandók jegyzőkönyvet fölvenni.
Mátészalkán is vittek ki szavazócédulákat a helyiségből. Az ügyben büntetőfeljelentést tettek, mert a jogsértésnek három évig terjedő szabadságvesztés is lehet a következménye. A szabolcsi városban is autóztatták a választókat, ötpercenként fordulva, de szintén volt szervezett szállítás Hollókőn, Füzesabonyban, Erdőkertesen és Bercelen.
Miskolcon etették-itatták a meggyőzni kívánt embereket, s volt, ahol csokoládét osztogattak ajándékba. Az Új Demokrácia Központba eddig százhúsz olyan jelzés érkezett, amely szerint nem vitték ki törvényellenesen a mozgóurnát az azt igénylő mozgásukban korlátozottaknak, betegeknek, időseknek.
Nem csodálkozhatunk, hogy a várható szankciók elmaradásának reményében az MSZP kör-sms-eket küldött a választás napján "Szoros a verseny, a te szavazatodon is múlik a második Gyurcsány-kormány, szavazz az MSZP-re!" szöveggel.
Az SZDSZ választási toborzóközpontja, a Liberálisok háza a kampánycsend alatt végig működhetett, miként a szocialista Piros Pontok is zavartalanul üzemeltek a választás napján - írja a lap.
Az egyik kereskedelmi rádióban a Fidesz úgynevezett depressziókampányát pellengérezték ki vasárnap, a TV2-n pedig Gyurcsány Ferenc éppenséggel kvízkérdés volt.
A választás tisztaságáért felelős alkotmányos szervek jogállamiságból vizsgáznak a napokban, amikor a beadványokat elbírálják. Mindenkinek az az érdeke, hogy az európai uniós tagállamhoz méltatlan választási csalásokat, korrupciót egyszer és mindenkorra megszüntessék azáltal, hogy végre eljárnak velük szemben.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu