Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós szintű árvízvédelmi stratégiát szeretne Bécs

Európai szintű árvízvédelmi stratégia kidolgozásáért szállt síkra Josef Pröll osztrák mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter.


Dátum: 2006-04-11 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:50.063457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Wolfgang Schüssel kancellár vezette Osztrák Néppárt (ÖVP) vezető politikusa kedden az osztrák hírügynökségnek adott nyilatkozatában jelentette be, hogy az unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria ilyen értelmű tervet dolgoz ki júniusig. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg az árvízvédelem terveit a folyók mentén elhelyezkedő államok nemzeti szinten dolgozzák ki, és nincs még ezen a területen régiók közötti egyeztetés Európában.

Úgy magyarázta, hogy a megvalósítás, valamint a részletes tervezés továbbra is az egyes államok feladata maradna, de Bécs szeretne megvitatni egy európai szintű együttműködést is. Hozzáfűzte, hogy az árvízvédelmi intézkedések régiók feletti finanszírozásának a kérdését nem tűznék napirendre, ilyen messze még nem mennének el. Kiemelte, hogy már az is kedvező lenne, ha Európában a központi helyeket illetően jobb koordináció alakulna ki.

A miniszter kedvezően értékelte a soros osztrák EU-elnökség első három hónapja alatt elért eredményeket. Kiemelte a 2013-ig szóló költségvetésről szóló megállapodást. Kifejtette, hogy Bécsnek most az EU bizottságával kell megtárgyalnia az osztrák mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre kidolgozott csomagot, amelynek az érvényesítése a jövő év január 1-jétől kezdődhetne meg. Ez azt jelentené, hogy a 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakban évente egymilliárd euró áramolhatna Ausztria mezőgazdaságába.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek