Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiszakeszinél tetőzik a Tisza

A hosszú tetőzés után Tokajnál hét centimétert apadt a Tisza, a folyó kedden Tiszakeszinél tetőzik, alatta végig árad - közölte az MTI-vel Kóthay László, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) védelemvezetője.


Dátum: 2006-04-11 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:36:53.510950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatása szerint továbbra is harmadfokú az árvízvédelmi készültség a folyó bal partján, Tiszafüred és Rakamaz között. A tiszai védvonal mentén növekszik a fakadóvizes területek nagysága, a jelentkező buzgárok ellen is sikeresen védekeznek a szakemberek.

Elmondta azt is, hogy ugyancsak a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn a Hortobágy-Berettyón Bucsa és Nádudvar között.

Továbbra is be van zárva a mezőtúri árvízkapu és az ágotai árvízi vészelzáró mű. A nagyiváni tározóban és környékén mintegy 48 millió köbméter vizet tárolnak, s a Hortobágy-Berettyó töltései már február 20. óta tartják a vizet - tette hozzá.

Kóthay László közlése szerint másodfokú az árvízvédelmi készültség a Berettyó torkolatánál, Szeghalomnál, ahol rendkívül lassú a folyó apadása.

A szakember elmondta, hogy a térségben 25 ezer hektár földet borít belvíz: a 12 belvízvédelmi szakaszból kettőben harmad-, kilencben másodfokú a védelmi készültség. Az ár- és belvízvédekezésben kedden 487-en vettek részt a TIKÖVIZIG területén - mondta el az MTI-nek Kóthay László.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek