Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Álcázott Katona a Várban

Az I. kerületi választási bizottság megtiltotta Katona Tamás I. kerületi független polgármesterjelölt kampányújságjának terjesztését a választási kampány időszakában, mivel címében megtévesztő módon jelenik meg a "Polgári Összefogás" elnevezés.


Dátum: 2002-10-11 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:52.466040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Koncz Mária, a választásokon újra induló fideszes I. kerületi polgármesternek, Nagy Gábor Tamásnak a kampányfőnöke tájékoztatta pénteken az MTI-t.

A közlemény emlékeztet arra: korábban a helyi választási bizottság már eltiltotta Katona Tamást a "polgári összefogás" kifejezés használatától, mivel független jelöltként indul az önkormányzati választásokon.

Az I. kerületi választási bizottság határozatát később a Fővárosi Választási Bizottság és a bíróság is fenntartotta azzal az indoklással, hogy a "polgári összefogás" kifejezés mára már a Fidesz, az MDF és az MKDSZ nevéhez köthető, ezért alkalmas a választók megtévesztésére, ha más jelölt is ezt használja.

Koncz Mária tájékoztatása szerint Katona Tamás kampányújságja a bírósági végzést követően jelent meg Polgári Összefogás címmel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek