Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz az MDF szavazóival, helyi jelöltjeivel kíván összefogni

A Fidesz az MDF szavazóival, helyi képviselőjelöltjeivel kíván összefogni az országgyűlési választások második fordulójának győzelme, a kormányváltás érdekében - jelentette be Deutsch-Für Tamás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.


Dátum: 2006-04-11 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:37:55.974022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz alelnöke a párt keddi elnökségi ülése után elmondta: sajnálattal vették tudomásul, hogy az MDF vezetése nem kíván együttműködni a Fidesszel, így a kormányváltás feladata a Fideszre maradt. Hozzátette: a kitűzött cél, a kormányváltás érdekében a Fidesz felveszi a kapcsolatot a még versenyben lévő 110 egyéni választókerületben az MDF szavazóival és képviselőjelöltjeivel, és megpróbálnak együttműködést kialakítani velük. Deutsch-Für Tamás azt mondta: az MDF-szavazók számíthatnak a Fideszre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek