Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgép robbant egy karacsi vallási nagygyűlésen

Nagy erejű pokolgép robbant egy parkban rendezett vallási nagygyűlésen kedden a dél-pakisztáni Karacsiban: a merényletben legalább ötvenöt ember meghalt és ötvenen megsebesültek - közölte Aftab Ahmed Han Serpao pakisztáni belügyminiszter.


Dátum: 2006-04-11 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:37:56.610423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Geo magántelevízió mintegy száz sérültről tud.

A robbanószerkezetet az emelvény alatt helyezték el, ahol vallási vezetők imádkoztak Mohamed próféta születésének évfordulóján. Az ünnepséget egy, a pakisztáni szunnita többséghez tartozó csoport szervezte. A tévéfelvételek tanúsága szerint a robbanás miatt hatalmas pánik tört ki a hívők között a Karacsi központjában lévő parkban.

Mentőautók tucatjai érkeztek a helyszínre, hogy elszállítsák a halottakat és sebesülteket. A Geo tévé arról számolt be, hogy 37 holttestet már elszállítottak a város három kórházába.

A rendőrség vizsgálja, hogy nem öngyilkos merénylet történt-e.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek