Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több SZDSZ-es jelölt tiltakozik az agresszív visszaléptetés miatt

Több szabad demokrata jelölt azt állítja, a rádióból tudta meg, hogy vissza akarják léptetni. A gyulai jelölt közleményben tudatta, hogy ő még nem lépett vissza. A mezőkovácsházi kerületben induló Nagy Béla pedig kijelentette, nem ért egyet a visszaléptetéssel. Az SZDSZ elnöke azt mondta, hogy a visszalépésekről gyorsan kellett meghozni a döntést, mert ma már indul a kampány.


Dátum: 2006-04-11 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:37:57.484577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bartóki László, aki 5,3 százalékot ért el Gyulán azt mondja, hogy borotválkozás közben a rádióból értesült arról, hogy vissza akarják léptetni. A szabad demokraták jelöltje ezután közleményt adott ki, amiben közölte, hogy ő még nem lépett vissza.

A mezőkovácsházi választókerületben induló Nagy Béla, aki 15 százalékot ért el, szintén nem ért egyet a visszalépéssel, mert szerinte még tárgyalni kell a szocialistákkal. A párt vezetői szerint viszont már mindent megbeszéltek, és a megállapodás szerint a még versenyben lévő 58-ból 55 képviselőjelöltet visszaléptetnek.

online.rtlklub.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek