Irán rossz irányba halad
Irán "rossz irányba halad" Scott McClellan fehér házi szóvivő szerint, aki kedden a nukleáris programról elhangzott teheráni nyilatkozatokról szólva azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaival fogja megvitatni a következő lépéseket, ha a teheráni kormány kitart urándúsítási szándékai mellett.
Dátum: 2006-04-11 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:37:57.778902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha a rezsim továbbra is a mostani irányba halad tovább, akkor a Biztonsági Tanács tagjaival és Németországgal megvitatjuk a további teendőket - mondta McClellan. Hozzátette, hogy a keddi iráni nyilatkozatok csak megerősítették az amerikai kormány aggodalmait a teheráni rezsim szándékait illetően.A szóvivő Missouri államban nyilatkozott, ahova George Bush amerikai elnököt kísérte el egy rendezvényre.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök előzőleg bejelentette, hogy Irán rövidesen csatlakozik az atomhatalmak klubjához.
Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt iráni elnök a KUNA kuvaiti hírügynökségnek kedden arról számolt be, hogy Irán sikerrel indította be az első, 164 centrifugából álló urándúsító egységet Natanzban.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa március 23-án harminc napos határidőt szabott meg Irán számára, hogy felfüggessze az urándúsítással kapcsolatos tevékenységeit, de Teherán azonnal elutasította ezt a kérést. Urándúsítás révén egyaránt előállítható atomerőművek fűtőanyaga, valamint - a dúsítás fokától függően - atombomba robbanótöltete.
Teherán hangsúlyozza, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál.
A CNN televízióban megszólaltatott egyik szakértő szerint Irán olyan tárgyalási ajánlatra várhat, mint amilyen alapján Észak-Koreával folytat megbeszélést az Egyesült Államok négy másik térségbeli állammal, Kínával, Oroszországgal, Japánnal és Dél-Koreával együtt a phenjani nukleáris programról.
Bush elnök hétfőn vad találgatásoknak minősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint beható tervezés folyik az Irán elleni katonai csapásokról. Hangsúlyozta azt is: meg fogja akadályozni a teheráni rezsimet abban, hogy atomfegyverre tegyen szert. Ezt diplomáciával igyekszik elérni, európai szövetségesekkel együttműködve.
Seymour Hersh újságíró a The New Yorkerben arról írt, hogy az Irán elleni katona csapásban taktikai atomfegyvereket is bevethetnek a földalatti nukleáris létesítmények kiiktatására. A szerző, az amerikai leleplező-tényfeltáró újságírás egyik legnevesebb alakja "egy magas rangú diplomatát" idézve arra is utalt, hogy a washingtoni kormány valódi indítéka nem Teherán nukleáris ambícióinak letörése lehet, hanem annak a kérdésnek az eldöntése, hogy ki fogja ellenőrizni a Közel-Keletet és a térség kőolaját.
MTI - fidesz.hu