Kolumbiában félkatonai szervezetek tették le a fegyvert
Két szélsőjobboldali félkatonai szervezet több mint másfélezer tagja tette le a fegyvert Kolumbiában az Álvaro Uribe elnök által ösztönzött békefolyamat keretében.
Dátum: 2006-04-12 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:03.978663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A keddi fegyverletételt Luis Carlos Restrepo, a kormány békebiztosa vezényelte a Bogotától 160 kilométerre délkeletre fekvő Casibaréban.
A Llano Hősei és a Guaviare Hősei szervezetek 1765 tagja kézifegyvereket, gránátvetőket, géppuskákat és egyéb fegyvereket, valamint járműveket adott át a kormány képviselőinek. A békebiztos közleménye szerint a leszerelt harcosok megkezdik a visszailleszkedést a civil életbe.
Emberijog-védő szervezetek bírálták a félkatonai szervezetekkel elindított békefolyamatot, mert szerintük ezek a csoportok az emberi jogok súlyos megsértéséért felelősek.
Az Egyesült Államok által terrorszervezetként nyilvántartott kolumbiai szélsőjobboldali félkatonai szervezetek több mint 25 ezer tagja szerelt le a békefolyamat kezdete óta. Kolumbiában 41 éve polgárháború zajlik, amelyben a baloldali gerillák a kormányhadsereg és a jobboldali félkatonai szervezetek ellen egyaránt hadat viselnek. A harcoknak évente több ezer áldozatuk van.
MTI - fidesz.hu