Iráni gázmező kitermelésben vesz részt a Gazprom
Iráni gázmező kiaknázásában kíván részt vállalni az orosz Gazprom - jelentette be Alekszej Miller vezérigazgató az iráni nagykövettel, Gholamreza Ansarival folytatott megbeszélést követően Moszkvában.
Dátum: 2006-04-12 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:06.485945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gazprom a South-Pars gázmező kitermelése mellett egy további nagyberuházásban, az Irán, Pakisztán és India közötti gázvezeték megépítésében is lát együttműködési lehetőséget. A Gazprom komoly igyekezetet tesz tevékenységének nemzetközivé tételére. Ennek keretében gázvezetéket épít az Északi-tenger fenekén Oroszország és Németország között, valamint szárazföldi szállítási kapcsolatot kíván létesíteni Kína felé is.
MTI - fidesz.hu