Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öngyilkos merénylő robbantott egy karacsi vallási nagygyűlésen

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy parkban rendezett vallási nagygyűlésen kedden a dél-pakisztáni Karacsiban: a terrorakcióban legalább ötvenöt ember meghalt és ötvenen megsebesültek - közölte a helyi rendőrfőnök.


Dátum: 2006-04-12 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:06.802333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A merénylő az emelvényen hozta működésbe a nagy erejű pokolgépet a Mohamed próféta születése évfordulóján rendezett szunnita ünnepségen és közös imán. A tettes az egyik szervező vallási csoport vezetősége mögött foglalt helyet, és magával rántotta a halálba a befolyásos mozgalom több vezetőjét. "Az elkövető mintegy 5 kilogrammos, helyben beszerzett robbanószert használt" - tette hozzá a karacsi rendőrfőnök. A merénylő holttestének maradványait a helyszínelő rendőrök összegyűjtötték. A Karacsi központjában fekvő parkban végrehajtott robbantásról a Geo magántelevízió számolt be elsőként, a véglegesnek tűnő veszteségmérleget Aftab Ahmed Han Serpao pakisztáni belügyminiszter közölte. A merényletet követően mentőautók tucatjai érkeztek a parkba, hogy elszállítsák a halottakat és sebesülteket. A Geo tévé mintegy száz sérültről adott hírt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek