Berlusconi nagykoalíciót ajánl a balközép ellenzéknek
Nem ismerte el a vasárnapi és hétfői parlamenti választásokon elszenvedett vereséget Silvio Berlusconi olasz kormányfő, mégpedig a tengerentúli szavazatok körüli szabálytalanságokra hivatkozva, egyúttal nagykoalíciót ajánlott a balközép ellenzéknek, amely azonban mindkét felvetését visszautasította.
Dátum: 2006-04-12 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:07.158648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Senki sem állíthatja, hogy győzött" - mondta kedden a jobbközép Szabadságjogok Háza szövetség élén álló Berlusconi, azt állítva, hogy "sok szabálytalanság" volt a külföldön leadott voksok körül, s a helyzet végleges jogi tisztázását még meg kell várni. Állítását Romano Prodi, az ellenzéki balközép Unió vezetője visszautasította.
A hivatalos eredmények szerint a baloldali szövetség az olasz parlament mindkét házában többséget szerzett: 348 képviselőt küldhet a 630 fős alsóházba, míg a szenátusban 158 mandátumra tett szert. A Berlusconi vezette tömb 281 helyhez jutott a képviselőházban, s
156-hoz a felsőházban. Mindkét kamarába bejutott 1-1 független jelölt is.
Mint azt a római belügyminisztérium megerősítette - hangsúlyozva, hogy az ügyben a legfelsőbb bíróság mondja ki a végső szót -, Prodi koalíciója négyet szerzett meg a külföldön élő olaszok szavazatain múló hat szenátusi helyből. Berlusconi vitatta ezt az eredményt. Szavai szerint a jobboldalnak nem derogál elismerni ellenfeleinek politikai győzelmét, "de csak azután, hogy a választás tisztaságát igazoló megfelelő jogi eljárás befejeződött". Az ismertté vált eredmények szerint a balközép csoportosulás 25 ezerrel szerzett több szavazatot az alsóházban. Berlusconiék ezt is vitatják, s követelik az e kamarára leadott 38 millió szavazat újraszámlálását.
MTI -fidesz.hu