Az orosz külügyminisztérium mindenféle urándúsítás leállítására szólítja fel Iránt
Oroszország mindenféle urándúsító tevékenység leállítására szólította fel Iránt, beleértve a kísérleteket is. Irán visszautasította az orosz felszólítást.
Dátum: 2006-04-12 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:10.573696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A moszkvai külügyminisztérium szerdán aggodalommal fogadta Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöknek azt a bejelentését, amely szerint Iránnak sikerült az atomerőművekben való használhatóság szintjéig uránt dúsítania, létrehoznia a fűtőanyag-előállítás teljes nukleáris ciklusát. Moszkvában ezt a bejelentést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) döntéseivel és az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöki nyilatkozatával ellentétes, helytelen irányba tett lépésként értékelik - mutatott rá Mihail Kaminyin orosz külügyi szóvivő, aki egyben támogatásáról biztosította Mohamed el-Baradei NAÜ-főigazgató, csütörtökön esedékes iráni misszióját, és kifejezte reményét: Irán megszívleli a nemzetközi közösség aggodalmait, és lépéseket tesz a NAÜ dokumentumainak gyakorlati végrehajtására. Ezek magukba foglalják a felhívást mindenféle urándúsító tevékenység leállítására, beleértve a tudományos kísérleteket is - toldotta meg Kaminyin az ITAR-TASZSZ szerint.
Visszautasította Irán szerdán azt az orosz felszólítást, hogy hagyjon fel urándúsító tevékenységével, mondván, nem tudja leállítani atomprogramját. "Az iráni nukleáris program olyan, mint egy vízesés. Nem lehet megállítani" - jelentette ki egy magas rangú iráni tisztségviselő, akik kérte neve elhallgatását.
MTI - fidesz.hu