Tőkés László: A magyarországi "nemzeti-polgári oldal" erőinek össze kell fogniuk
A magyarországi "nemzeti-polgári oldal" erőinek össze kell fogniuk, minden más meggondolást háttérbe szorítva - fogalmazott szerdán közzétett nyilatkozatában Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Dátum: 2006-04-12 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:16.787938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott dokumentumban Tőkés üdvözli, hogy a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) közötti viszony kimozdulni látszik a holtpontról, és megindulhatnak a tárgyalások a "nemzeti erők" együttműködéséről.
"Mi, erdélyiek, úgy érezzük, hogy a nemzeti-polgári oldal erőinek, minden más meggondolást háttérbe szorítva össze kell fogniuk. Ennek szellemében külön is felkérjük az MDF jelöltjeit és támogatóit, hogy minden választókerületben, ahol ez szükségesnek és célszerűnek mutatkozik, a közös ügy sikere érdekében, álljanak a FIDESZ bejutásra esélyes jelöltjei mellé" - írja a püspök.
Hangot adott reményének, hogy a feltámadás ünnepe a magyar újjászületés erőit mozgósítja, és az anyaország új kormánya hangsúlyosabban fogja támogatni a határon túli magyarok ügyét és képviselni a nemzet érdekeit.
MTI - fidesz.hu