Lassan apad a Tisza Tokajnál
Nagyon lassan, 2-4 óránként mindösszesen egy centimétert apad a Tisza Tokajnál, ahol a vízmérce jelenleg 879 centimétert mutat, a készültséget a folyón harmadfokúról másodfokúra módosították - tájékoztatta a területileg illetékes vízügyi igazgatóság az MTI-t szerdán.
Dátum: 2006-04-12 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:17.131968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az apadás miatt a Tisza Tiszacsermely-Zemplénagárd közötti szakaszán szerdától másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget - közölte Pados Imre, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) vezetője.
Nagyon mérsékelten, de folytatódik az apadás a Bodrogon is, ennek ellenére továbbra is harmadfokú a készültség, csakúgy mint a Taktán - tette hozzá.
Az Ékövizig összességében 292 kilométer hosszúságban tartja fenn a legmagasabb készültségi fokozatot.
Az igazgató elmondta, hogy a viharos erejű szél miatt fóliaterítéssel védekeznek a hullámverés ellen.
A rendkívül hosszan tartó tetőzést követő lassú apadás miatt elhúzódó árvízi védekezéssel számol az igazgatóság, a szakemberek a komoly terhelés miatt újabb és újabb árvízi jelenségeket észlelnek.
MTI - fidesz.hu