Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bírósági verdikt: jogszabályt sértett Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Schvarcz Tibort, az MSZP Tatabányán megválasztott képviselőjét is elmarasztalta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mert aláírásukkal ellátott kampánykiadványt küldött az MSZP a közhivatalnak számító tatabányai polgármesteri hivatalba.


Dátum: 2006-04-12 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:18.045197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság Bencsik János tatabányai polgármester fellebbezésének helyt adva hozta jogerős döntését, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez a fellebbező.

A tatabányai polgármesteri hivatalba korábban választási kampánylevelet küldött az MSZP Országos Központja. Az ügyben eljáró helyi és területi választási bizottságok csak a feladót ítélték vétkesnek, a megyei bíróság viszont elfogadta Bencsik János álláspontját, miszerint a levelet aláíró személyeknek tudniuk kellett arról, hogy a levél kinek szól.

A bíróság megállapította, hogy Schvarcz Tibor és Gyurcsány Ferenc is elkövette a jogszabálysértést és eltiltotta őket ennek folytatásától.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek