Valótlant állít az Ál-Hírszerző: Orbán Viktor nem mondott le vidéki programot
Orbán Viktornak nem voltak előre meghirdetett vidéki programjai szerdára, ezért azokat nem tudta lemondani - közölte az MTI-vel a Fidesz sajtóosztálya, reagálva arra a sajtóértesülésre, miszerint a pártelnök lemondta mára tervezett vidéki programjait.
Dátum: 2006-04-12 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:18.354802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtóosztály tájékoztatása szerint Orbán Viktor délelőtti sajtótájékoztatója után egy barátja temetésére ment, majd délután az első fordulóban mandátumot szerző fideszes képviselőkkel tárgyal Budapesten.
A Fidesz elnökének este két televíziós szereplése van, a Hír TV-ben és a Magyar Televíziós Este című műsorában - közölte a Fidesz sajtóirodája.
A Hírszerző című internetes portál szerint lemondta mára tervezett vidéki programjait Orbán Viktor. Eszerint a Fidesz elnöke többek között Gödöllőre ment volna, hogy az ott az első forduló után vezető Gémesi György közös MDF-Fidesz-jelölt mellett kampányoljon.
MTI - fidesz.hu