Csepeli a műveletlen, rossz külsejű, kóros és káros személyiségjegyekkel megvert senkiházi tévériporterekről
Blogjában Csepeli György lehúzza a vizes lepedőt a médiáról: "Politikai államtitkárként viszonylag kevés dolgom volt a médiával. Időnként sorsom műveletlen, rossz külsejű, kóros és káros személyiségjegyekkel megvert senkiházi tévériporterekkel, Index-munkatársakkal hozott össze, akik bornírt és ostoba módon, az ártás szándékával eltelve tényleges mondanivalómat elhallgatva egy-két kiragadott szóra redukálták azt, amit mondtam.
Dátum: 2006-04-12 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:20.185524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hálás vagyok blogom kommentálóinak, írjanak bármennyire primitív, rosszindulatú, aljas és becsmérlő szövegeket. (...) Politikai államtitkárként viszonylag kevés dolgom volt a médiával. Időnként sorsom műveletlen, rossz külsejű, kóros és káros személyiségjegyekkel megvert senkiházi tévériporterekkel, Index-munkatársakkal hozott össze, akik bornírt és ostoba módon, az ártás szándékával eltelve tényleges mondanivalómat elhallgatva egy-két kiragadott szóra redukálták azt, amit mondtam. Ilyen esetekben azt gondoltam, hogy a véletlen hozott össze ezekkel a rémes figurákkal..."
Forrás: Csepeli György blogja
A képen Richard M. Stallman, a Free Software Foundation alapítója és Csepeli György (Fotó: Kapusi Zoltán)